Január 26 -án vásárolt Szabó pipám másnap, egy hónapja avattam fel, azóta esténként kihagyás nélkül, de csak (eddig két kivételtől eltekintve) napi egy alkalommal fűtöm fel a kazánt. Ez az időszak elegendő a pipa bejáratásához, de egyben annak eldöntéséhez is, vajon örömet jelent -e a "füstölgés" vagy a vitrinben levő tárgyak száma gyarapodott eggyel. Voltak, vannak, akik néhány hét próbálkozás után feladják.
Nos kijelenthetem maradandóan pipás lettem, azzal a kellemes tudattal egyetemben, hogy jobb kezdő pipát nem is választhattam volna. Arról ugyan nem tudok nyilatkozni, milyen élmény lehet egy több tízezer forintos Peterson vagy Dunhill, de hát magyar embernek legyen legalább egy magyar pipája, különösképp ha kezdő ...
Az első napokban Mac Baren Vanilla Cream (10 g -os "kóstolási" csomag), majd Borkum Riff Bourbon Whiskey jelentette a tömetet, ebből jelenleg a második 50 g -os tasak tartalmát fogyasztom. Igaz, ebben eltértem az "egy pipa, egy dohány" kissé dogmatikusnak ható szabálytól, de nem is ez a lényeg. A 2007 tavaszáig tartó szivaros múltam bizonyára sokat számított a bejáratás első heteiben. "Szűz" vagy "szüzességét nemrég vesztett" pipánál különösen a tömet életének vége felé annyira karakteres, kissé "fás" ízű a füst, hogy szivarfüstön edződött ízlelőbimbók előnyben ! :-)
Mára sokkal élvezetesebb, csodásan "megérett" a pipám. Alakulgat a kazán belsejében az a bizonyos nemes szénréteg, mely kiemeli a dohány ízkarakterét. De alakultam én magam is. Több türelemmel, nagyobb hozzáértéssel, sok aprónak tűnő, de mégsem elhanyagolható saját és olvasott tapasztalat hasznosításával jutottam oda, hogy kijelentsem:
A pipázás a dohányfüst élvezetének felsőfoka. És ezt csak a beavatottak ismerik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése