Nem vicc: Pipázni tudni kell. Bőséges irodalma van az ezzel kapcsolatos ismereteknek, melyek itteni közzététele szétfeszítené a blog kereteit. Két elemet megemlítenék, majd a második utal arra, hogy úgymond megtanultam pipázni.
1.) Becsüljük meg a pipánkat. Ez a vásárlás pillanatában kezdődik és roppant fontos döntést követel. Tulajdonképpen műtárgy amit veszünk, még ha egyben használati tárgy is. Az ismert szakmai szempontok mellett esztétikai élményt is nyújtson a pipád ! A színe, mintázata, formája gyönyörködtessen annyira, hogy mikor nem "füstölögsz vele" esetenként kézbevedd, nézegesd, símogasd ... Az enyém épp itt pihen most a billentyűzetem mellett, általában szem előtt van. :-)
Az, hogy naponta egy pipára egyszer gyújtunk rá, nem csupán anyagának óvása érdekében helyes. Mértéktartás végett is. Nem elsősorban arra utalok, hogy a dohányzás egyetlen módja sem kifejezetten egészséges (bár hitem szerint a pipázás a legkevésbé, a cigi a leginkább rongáló hatású), hanem, hogy minden ami élvezeti jellegű tevékenység ne váljon sablonossá. Jó, jó, ha valaki két pipával rendelkezik, teszem azt ebéd és vacsora után is felfűti a kazánt az még OK, de cigarettázós stílusban a napot végigpöfékelve nem megy a dolog.
2.) A pipázás művészete ahogy én gondolom (lehet vitatkozni kommentben) abban áll, hogy tartsuk meg a parazsat a kazánban amíg csak lehet, azaz van égethető dohány, de ezt ne heves szipákolásokkal tegyük. Sőt utóbbi kifejezetten kerülendő. Felforrósodik a kazán, a füst pedig csípőssé válik és cseppet sem emlékeztet az esetleg aromásított dohányunk aromájára.
Mikor rágyújtottam az első tömetre, ezt már tudtam, előzetes olvasmányokkal "felvérteztem" magam. Bizony itt is fenáll, hogy egy dolog valamiről olvasni és egy másik dolog ugyanazt (meg)csinálni ... Szégyen, de vagy fél doboz gyufa fogyott az újragyújtogatásokkal. :-( Ez történt január 27 -én ...
Az eltelt több mint két hét alatt mondhatni "elkaptam a fonalat". Ráéreztem a dolog nyitjára. Kell azért a tömőfa, a pipaszurkáló és egyszer újragyújtani sem szégyen. Rájöttem néha, főleg a tömet életének vége felé nem árt a "szívó üzemmódot fúvóra" váltani, persze csak egy-egy ritka és nem drasztikus fúvás erejéig. Ilyenkor szép világos szürke sőt fehéres füst gomolyog a karima mentén, látványnak sem utolsó és segít a parazsat életben tartani.
Ha kellemesen meleg a pipa, nincs tele a hamutálca gyufamaradványokkal, a füst pedig cseppet sem csípős vagy kesernyés, az már komoly haladás.
De versenyeken indulásom egyelőre nem tervezem ... :-)))
